Sean Bratches az F1 kereskedelmi igazgatójaként dolgozik. A napokban adott egy interjút, amiben arra célzott, hogy nem Silverstone ad majd otthont az F1 versenyinek. Máshova költözne a Brit Nagydíj?

A szervezők még idén meghozták azt a döntést, miszerint 2019-lesz az utolsó Brit Nagydíj Silverstone-ban. Ezt azzal indokolták, hogy sok pénzt kell fizetni a rendezési jogért és a hétvége alatt befolyt összegből nem tudnak versenyt rendezni. A tárgyalások folyamatosan folytak. Nyár óta nem kaptunk semmit információt arról, hogy mi lesz a Brit Nagydíj sorsa. A Liberty Media ragaszkodik ehhez a versenyhez. Még akkor is ha nem Silverstone ad otthont a futamoknak. Az angol verseny nagyon fontos az F1-nek.

“68 éve annak, hogy az F1 ide látogat. Itt rendezték meg az első versenyt is. Nem mindig Silverstone adott otthont a versenyeknek. Volt már más helyszíneken is. Egyes futamokat nagyra értékelünk. Mindent megteszünk, hogy ott tartsuk a futamot, de mi egy üzletág vagyunk. Próbáljuk a legjobbat megvalósítani a rajongóknak, de emellett sikeres bizniszt akarunk folytatni. Szeretnénk megtartani a legendás pályákat. Értem ide Monzát, Spa-t vagy Silverstone-t. Vannak az utcai versenyek. Monteral és Melbourne és a mexikói futam is ilyen.
A harmadik szegmenst pedig a versenyzésre épített pályák képezik, mint Sanghaj, Austin és Bahrein. Emellett szeretnénk még utcai versenyeket, szóval a vietnámi futam egy újabb lépés a víziónk megvalósítása felé.”- mondta Sean Bratches.