Hivatalosan is bejelentették, hogy Esteban Ocon helyére Lance Stroll ül majd be a Force India versenygépébe. Így Sergio Perez is új csapattárssal versenyez a 2019-es szezonban. Korábbi kollégájáról is beszélt.

Sergio Perez elismerte, hogy Esteban Ocon-nal nem voltak soha jó viszonyban. Kétszer sikerült a csapatnak a konstruktőri negyedik helyet megszereznie. Idén nem jött össze. Igaz ebben az is benne van, hogy az istálló tulajdonos váltáson ment keresztül. Így a Force India minden pontját elveszítette. Ocon és Perez nem egyszer ütköztek össze a pályán. 2017-ben Spa-ban, Kanadában és Bakuban is sikerült autót törniük. 2018-ban Szingapúrban ismétlődött meg a tavalyi ütközés sorozat.

“Őszintén szólva soha nem voltunk túl jóban Esteban-nal. Mind a ketten profik vagyunk és nem töltöttünk túl sok időt autón kívül. Az előző csapattársaimmal jobb volt a viszonyom. Nico Hülkenberg-el is voltam egy csapatban, de vele sem jöttem ki túl jól. Versenyképesek voltunk mind a ketten. Mikor más csapatba kerültünk egyre jobb lett a kettőnk közötti hangulat. Ez sok mindentől függ. Vannak, akik nem tudnak elvonatkoztatni attól, ami a pályán történik. Nagyon személyiség függő. Lance Nem tudom milyen. Nehéz megmondani milyen a teljesítménye, hiszen eddig más csapatban versenyzett. Nagyban múlik a pilóta teljesítménye az autón is. Körülbelül 95 százalékban. A Williams sok gonddal küszködött idén is. Nagyszerű versenyző. Állt már dobogón is. Mikor esik az eső elől van. Olyan csapathoz kerül, ahol nagyszerű mérnökök dolgoznak. Megmutathatja mi rejlik benne.”- mondta Sergio Perez.