A Renault folyamatosan kérte a Red Bull-t, hogy döntsön. Akarják-e folytatni velük. A sok határidőt megunták és a Honda erőforrását választották. Idén már a japánokkal gurulnak pályára. Bennük látják a győzelem kulcsát.

2015-ben visszatért az F1-be a Honda. Azóta túl jó eredményekkel nem tudtak szolgálni. Két évig a Mclaren csapattal, majd a szakítás után a Toro Rosso-val vágtak neki az évnek. 2019-ben már a Red Bull autóiban is a japán motor düböröghet. Az erőforrás gyorsult és javult, de dobogóra nem sikerült állniuk. Sok futamon cseréltek motort. Így azt sem lehet tudni, hogy hány versenyt bírna ki egymás után a Honda. A megbízhatóságról semmit sem lehet tudni. A visszaesést az okozhatta, hogy a Honda új alapokra helyezte motorjának tervezését. Ez nem volt túl jól előkészítve.

“A jelenlegi tervezettel folytatjuk. Nem tudjuk meddig jutunk vele. Eddig túl jó eredményeket nem értünk el vele. 2017 óta dolgozunk ezzel a koncepcióval. Ha valamit megtanultunk később mindent megváltoztattunk. Tavaly a teljesítmény, a megbízhatóság is javult. A jelenlegi koncepció nem rossz. Pont megfelelő. Ezzel kell folytatnunk. Igyekszünk folyamatosan fejlődni.”- mondta Toyoharu Tanabe. Ő a Honda F1-es technikai igazgatója.