Sainz: Sokkal erősebb csapat vagyunk, mint egy vagy két évvel ezelőtt

Sainz: Sokkal erősebb csapat vagyunk, mint egy vagy két évvel ezelőtt

Carlos Sainz szerint a Ferrari jelenleg sokkal szervezettebb és hatékonyabb csapat. A spanyol pilóta Frédéric Vasseur iránymutatásának fontosságát hangsúlyozta.

Talán mondhatjuk, hogy az Ausztrál Nagydíj hétvégéje megmutatta, hová juthat a Ferrari, ha végre célt ér. A maranellói csapat tavaly év vége óta hangsúlyozta, jó úton járnak. Nagy ütemben fejlődnek, és még a Red Bull idei év eleji fölénye mellett is ez adott okot nekik a bizakodásra. Leclerc és Sainz tudja, hogy az autó nem elég jó a Red Bull-al való csatározáshoz. Viszont meggyőződésük, hogy előbb vagy utóbb felvehetik majd velük is a harcot. Carlos Sainz a múlt vasárnapi győzelme után megállapította. A Ferrari idén sokkal jobban dolgozik, mint a korábbi években.

„A Ferrari most sokkal összeszedettebb. Nagyon sokat fejlődtünk aerodinamikai téren és az autó teljesítménye szempontjából, a versenyek és a hétvégék kivitelezése terén is. Sokkal erősebb csapat vagyunk, mint egy vagy két évvel ezelőtt. Büszke vagyok erre. Szeretném kihasználni ezt a sokkal erősebb csapatot idén, és szeretnék további győzelmeket és dobogókat összehozni. Aztán meglátjuk, mi lesz a következő lépés
Az első három hétvégén nem volt olyan verseny, amin ne hoztuk volna ki a maximumot az eredményből. Ez a feladatunk, amíg a folyamatosan fejlődő autónk nem lesz jobb a Red Bullénál, főleg a versenyen. Nagyon fontos, hogy Frednek világos elképzelései vannak, és ez segít a csapatnak megválasztani, hogy mely területeken dolgozzon. Ha egy hétvégén a pályán elemzel, ezer dolog van, amit tökéletesíthetsz. Végül is rá kell jönnöd, hogy melyik az a három fő terület, amire a hangsúlyt kell helyezned. Fred nagyon világosan megmutatja, milyen irányt kell vennünk, hogyan rangsoroljunk, és a hozzáállása eddig kifizetődő volt.”- jelentette ki Carlos Sainz.

Sainz: Sokkal erősebb csapat vagyunk, mint egy vagy két évvel ezelőtt

Megnyerheti a Ferrari az idei bajnokságot?

A Ferrari lenyűgöző, kettős győzelmet aratott Ausztráliában. 2004 óta ez volt az első alkalom, hogy ezt véghez tudta vinni az olasz alakulat. Vajon folytatódhat a Red Bull üldözése?

Carlos Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat. Megelőzve csapattársát, Charles Leclerc-t és a Mclaren pilótáját, Lando Norris-t. A Ferrari győzelme véget vetett a Red Bull és Max Verstappen sorozatának. A holland pilóta 9 alakalommal tudott nyeri egymás után. Természetesen beleérjük a tavalyi évet is. Bár továbbra is a Red Bull az idei bajnokság favoritja, de egy történelmi statisztika szerint a Ferrari idén beleszólhat a bajnokság sorsába.

Albert Park 1996 óta minden évben otthont ad az F1-nek. Amikor egy csapat itt kettős siker ért el, akkor az év végén megszerezték a bajnoki címet is. Egy listában összegeztük. Akik itt nyerte, megszerezték a bajnoki címet is. Vajon a Ferrari folytatja ezt a trendet?

 

ÉV AZ AUSZTRÁL Nagydíj kettős győzelmek BAJNOKOK
1996 Damon Hill – Jacques Villeneuve Damon Hill – Williams
1998 Mika Hakkinen – David Coulthard Mika Hakkinen – McLaren
2000 Michael Schumacher – Rubens Barrichello Michael Schumacher – Ferrari
2004 Michael Schumacher – Rubens Barrichello Michael Schumacher – Ferrari
2009 Jenson Button – Rubens Barrichello Jenson Button – Brawn GP
2015 Lewis Hamilton – Nico Rosberg Lewis Hamilton – Mercedes
2016 Nico Rosberg – Lewis Hamilton Nico Rosberg – Mercedes
2019 Valtteri Bottas – Lewis Hamilton Lewis Hamilton – Mercedes
2024 Carlos Sainz – Charles Leclerc ?
Leclerc utalt arra, hogy Sainz F1-es jövőbeli tárgyalásai folyamatban vannak

Leclerc utalt arra, hogy Sainz F1-es jövőbeli tárgyalásai folyamatban vannak

Carlos Sainz-nak a következő szezonra még nincs szerződése. Az ideit viszont eddig nagyon jól teljesítette. Verstappen-en kívül ő is szerzett már egy győzelmet.

Charles Leclerc utalt arra, hogy a Ferrari csapattársának, Carlos Sainznak a lenyűgöző Ausztrál Nagydíjon nyújtott teljesítményét követően tárgyalásokba kezdett. Sainz a következő szezonra még nem szerzett ülést. A spanyol szerződése lejárt a Ferrarival. Helyére Lewis Hamilton-t szerződtették, aki 2025-ben veszi át majd a helyét.

Sainz Bahreinben harmadik lett. A Szaúd-Arábia Nagydíjat kihagyta, mivel vakbélgyulladással kellett műteni. Ausztráliában viszont nyerni tudott. Megszeretze a harmadik F1-es győzelmet az Albert Parkban vasárnap. A 2022-es Brit Nagydíjon aratott első győzelme óta csak Sainz és George Russell akadályozta meg, hogy a Red Bull minden második futamot megnyerje. Arra a kérdésre, hogy csapattársát alulértékelték-e, Leclerc azt mondta a médiának:

„Azt hiszem, mindenki tudja, hogy Carlos mennyit ér a paddockban. Ő az egyik legjobban jegyzett pilóta a paddockban, és rendkívül erős volt minden alkalommal, amikor Forma-1-es autóba ült. Ezt többször is megmutatta. Szóval nem hiszem, hogy ezért alulértékelték volna.”- jelentette ki Charles Leclerc. Sainz jövőjéről még nem tudunk semmit, Leclerc hozzátette: „Nem aggódom túlságosan a jövője miatt, mert biztos vagyok benne, hogy sok-sok csapatfőnök… Nem mondja, de az biztos, hogy beszélnek vele.Biztos vagyok benne, hogy sok lehetősége lesz. Karrierje szempontjából a legjobbat kell választania.”- zárta Leclerc.

Sainz: Mindenki tudja, mire vagyok képes

Sainz: Mindenki tudja, mire vagyok képes

Carlos Sainz fölényes győzelmet aratott az Ausztrál Nagydíjon, miután két héttel ezelőtt a vakbélműtét után visszatért a versenypályára.

Carlos Sainz úgy érzi, hogy az Ausztrál Nagydíjon aratott győzelme megnövelte esélyeit, hogy a következő szezonban új Forma-1-es állást találjon. A spanyol pilóta megszerezte pályafutása harmadik győzelmét. Csapattársa, Charles Leclerc pedig 2,366 másodperccel lemaradva haladt át a vonalon.

A spanyol pilóta eddig jó csapatjátékosnak bizonyult, legutóbbi sikerét azután érte el, hogy két hónappal ezelőtt közölték vele, nem hosszabbítják meg szerződését. Valamint alig több mint két héttel ezelőtt műteni kellett, mert vakbélgyulladása volt. A spanyolt a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton váltja majd a 2025-ös szezonban. Arra a kérdésre, hogy győzelme hozzájárul-e a 2025-ös lehetőségeihez,
Sainz azt mondta a médiának, köztük az F1Híreknek:

„Nem tudom. Egy biztos, nem árt. Ez 100 százalék. De még mindig nincs állásom jövőre. Szóval azt hiszem, ez segíteni fog rajta. Azt hiszem, többé-kevésbé mindenki tudja, mire vagyok képes. Azért versenyzem, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy mindig tudok nyerni, amikor versenyképes autót kapok, és amikor egy hétvégén lehetőség nyílik a győzelemre. Nem azért versenyzem, hogy a csapatfőnököknek, vagy embereknek bebizonyítsam az értékemet. Azért versenyzem, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy ha kapok egy autót, meg tudom csinálni, és ott lehetek az élen. Tudod, és ez a mentalitásom és a hozzáállásom. Így viszem végig az évet.”- jelentette ki Carlos Sainz.

Frederic Vasseur: Senki sem számított ilyen eredményre

Frederic Vasseur: Senki sem számított ilyen eredményre

Carlos Sainz két héttel ezelőtt még egy vakbélműtét után lábadozott. Ausztráliában autóba ült és egész hétvégén jól teljesített. Vasárnap meg is nyerte a futamot.

A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur üdvözölte Carlos Sainz kitartó magatartását. miután megnyerte az Ausztrál Nagydíjat. Sainz harmadik F1-es győzelmét alig két héttel azután aratta, hogy a Szaúd-Arábia Nagydíj hétvégéjén vakbélműtéten esett át. A versenyhétvégét kénytelen volt kihagyni. A melbourne-i Albert Park Circuit hétvégéjén kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy Sainz tudja-e vállalni a futamot. A 29 éves versenyző is kételkedett a részvételében az első edzés előtt. A spanyol, akinek nincs 2025-re szóló szerződése, tökéletes teljesítményt nyújtott ahhoz, hogy a 2022-es Bahreini Nagydíj óta először kettős sikerre vezesse a Ferrarit.

„Nem számítottunk erre, de a téli szünetben megegyeztünk, hogy az utolsó körig harcolni fogunk. Fantasztikus munkát végzett Bahreinben. Jeddah kemény hétvége volt Carlos-nak és a csapatnak is. Felépülése óriási volt. Két héttel ezelőtt még kórházban volt. Szerintem még pénteken sem volt 100 százalékig biztos abban, hogy tud majd vezetni. Pár kör után már jó tempója volt, ez is része volt a sikernek. Nem adhatod fel, ha teljesíteni akarsz. Elképező ez az egész. Főleg akkor, ha megnézzük, honnan jött Carlos. Senki sem számított ilyen eredményre.”- árulta el Frederic Vasseur.

Sainz a második körben átvette a vezetést a Red Bull versenyzőjétől, Max Verstappentől, aki röviddel ezután kiállt a bokszba egy jobb hátsó fékproblémával. A Red Bull féke a boxba érkezésekor kigyulladt. Annak ellenére, hogy a Ferrari négy ponton belülre került a Red Bullhoz képest a konstruktőri bajnokságban, Vasseur határozottan állítja, hogy „egyáltalán nem a Scuderia fő F1-es riválisának teljesítményére koncentrál”.

„Az autónk teljesítményére koncentrálok. Hatalmas lépést tettünk előre. Talán egy kör tempójával tavaly sehol sem voltunk. Óriási lépést tettünk előre. Az autót sokkal könnyebb vezetni és sokkal könnyebb fejleszteni is.”- zárta Frederic Vasseur.