Az elmúlt években a Mclaren túl optimistán várta a szezont. Semmi sem úgy alakult, ahogy azt wokingiak eltervezték. Nagy célokat tűztek ki maguk elé, de az autóval mellé lőttek. Idén óvatosabban nyilatkoznak. Sokat tanultak az elmúlt évek hibáiból.

A Mclaren szakított a Honda beszállítójával. A Renault erőforrással gurultak pályára 2018-ban. Nagyon bíztak a francia motorban. Akkor a csapat nagyon optimista volt. Nagyra törő kijelentéseket tettek. A 2018-as autóval a sikereket és a bajnoki címet akarták megcélozni. A valóság más volt. A Mclaren a középmezőny végén találta magát. A Red Bull ugyanazzal az erőforrással futamokat is nyert. Már a téli teszteken látszott, hogy a 2018-as év sem róluk fog szólni. Elismerték, hogy komoly gondok voltak az autóval. Fernadno Alonso elhagyta a csapatot és az F1-et is. Stoffel Vandoorne teljesítményével nem voltak megelégedve így neki ajtót mutattak.

Két új versenyzővel vágnak neki a szezonnak. Carlos Sainz és Lando Norris vezeti majd a Mclaren autóit. Nem az egyetlen csapat, akik a konstruktőri negyedik helyre pályáznak. Azonban ezért nagy csatát kell vívni a Renault-val, a Haas-al, a Racing Point-al és az Alfa Romeo istállóval. A Williams csapatot még meg sem említettük, mert nem tudni mit hoznak össze a 2018-as kudarc után. A Mclaren azért óvatosan nyilatkozik az idei autóról.

“Majd elválik mire leszünk képesek az idei autóval és az új szabályokkal. Meg kell várnunk a tesztek napját. A célunk nem lehet más, mint a tavalyi eredményeink javítása. Fernando tesztel-e? Még nem tudjuk megmondani. Elválik. Ő nagyon jó versenyző. A Daytonai 24 óráson aratott győzelme is ezt bizonyítja. Hihetetlen versenyzőről van szó.”- mondta Zak Brown.