Lewis Hamilton nagyon várja a szezont. Elmondása szerint készen áll a 2019-es szezonra. A brit szeretne szoros csatákat vívni a Red Bull és a Ferrari pilótáival.

Hamilton a legtöbb világbajnokságok gyűjtött az aktív pilóták közül, de ez nem jelent előnyt. Nagyon várja már a szezont. Szoros csatákra számít és a brit szerint Sebastian Vettel erősebben tér majd vissza. Hamilton szerint Verstappen is beszállhat a bajnoki címért folytatott küzdelembe. Csak a Red Bull adja meg számára a megfelelő autót.

“Minden szezon elején tiszta lappal kezdünk. Mintha soha sem nyertem volna semmit. Van pár újonc a mezőnyben. Nem úgy tekintek magamra, mint akinek meg kell védenie a bajnoki címet. Inkább úgy tekintek magamra, aki meg akarja nyerni a világbajnoki címet. Minden istálló javulni akar. Nem láttam hogyan dolgoznak, de biztos vagyok abban, hogy a Ferrari és a Red Bull is példaértékű munkát végez. Nyitott szemmel kell járnunk, ha az ellenfelük akarunk maradni. Megbízható rendszerre építünk. Max-nak minden képessége megvan arra, hogy beszálljon a harcba. Kérdés, hogy a csapat képes-e a megfelelő autót adni neki.”- mondta Lewis Hamilton.