Sebastian Vettel szerint nincs igaza Max Verstappen-nek. A német úgy érzi jogtalan a felháborodása. A holland pilóta az időmérő után panaszkodott a Ferrari versenyzőjére manővere miatt.

A Kínai Nagydíj utolsó szakaszában egy mért körre még kilátogattak a pilóták. Nagy volt a forgalom. Egy íratlan szabály szerint az, aki a mért körére készül nem lehet megelőzni. Vettel mégis megtette ezt az utolsó előtti kanyarban. Ezzel a Red Bull-t arra kényszerítette, hogy lassítson. Így az abroncsok is visszahűltek és Verstappen körének annyi lett. Vettel szerint nem hibázott. Elmondta, hogy Verstappen szerinte nem tudta mit tesz. 10 másodpercük volt arra, hogy megkezdjék gyors körüket. Sietniük kellett.

“Az egyenes végén voltunk. Nehéz szituáció volt. A csapat szólt, hogy 10 másodpercem van arra, hogy áthaladjak a célvonalon. Csak így tudtam megkezdeni a gyors kört. Nem tudtam, hogy ezt neki nem mondták. Mindenki gyorsíthatott volna. Akkor mindeninek sikerülhetett volna. Szerettem volna még egy kört megtenni. Úgy éreztem másnak nem mondták, hogy mennyi idejük van arra, hogy megkezdjék a gyors kört. Max sem lehetett ezzel tisztában.”- mondta Sebastian Vettel. A Mercedesekről is mondott pár szót. A német szerint a riválisok a kanyarokban rettentően gyorsak. Max Verstappen a következőket mondta.

“Sebastian megelőzött és a két Renault is. Ezzel teljesen elcseszték a gyors körömet. pedig íratlan szabály, hogy ilyenkor csak követni szokás egymást. Én próbáltam rendes lenni, de nem érdekel, ezentúl én is elbaszom az időmérőiket.”- mondta Max Verstappen.