A héten már kaptunk a Mclaren csapattól egy hivatalos bejelentést. Most jött még egy. Hivatalosan is megmenekült a Brit Nagydíj. Öt éves szerződést írtak alá. Két hely még kiadó a versenynaptárban.

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak szerdán a brit versenyhétvége előtt. A médiának kiküldték a hírlevelet. A következő állt benne. helyi idő szerint 14 órakor a silverstonei pálya sajtótermében a Formula-1 elnök-vezérigazgatója, Chase Carey, a Brit Autóversenyző Klub, azaz BRDC elnöke, John Grant, valamint a silverstonei pálya ügyvezetője, Stuart Pringle lép a nyilvánosság elé álltak. Sejteni lehetett, hogy a jövővel kapcsolatban lesz bejelentésük. Sokan a pozitív hírekben hittek.

Így is lett. Szerdán megállapodott a két fél. Kedden írták alá a szerződést. Immár hivatalosan is bejelentették, hogy a Brit Nagydíj még öt évig marad az F1 naptárában. A 2020-as futamra nagy hangsúlyt fektetnek majd a szervezők, hiszen 70 évvel korábban, 1950-ben Silverstone-ban vette kezdetét a Formula-1-es világbajnokság története.

Töb helyszín még veszélyben van. Két hely kiadó , de négy pálya közül kettő kiesik majd a naptárból.Barcelona, Hockenheim, Mexikóváros és Monza az, mely kikerülhet az F1 futamok közül. Monza felől már jöttek olyan hírek, hogy a megállapodás nincs mesze. Állítólag 2024-ig alá fogják írni a szerződést. Szóeli megegyezés a hírek szerint már megszületett.