Lewis Hamilton még biztosan nem ünnepelheti hatodik világbajnoki címét Japánban. A brit nem, de a Mercedes ünnepelheti újabb sikerét.

A 2019-es szezon végéhez is közeledik az F1. Ismét ott tartunk, hogy elkezdhetünk számolgatni. Mikor lesz Hamilton világbajnok és mikor a Mercedes? Japánban még nem ünnepelhet hatodik világbajnoki címét a brit pilóta, de a Mercedes már igen. Hamilton 73 pont előnnyel vezeti az egyéni bajnokságot. Valteri Bottas-on kívül már másnak nemigen van esélye. Másnak már csak matematikai esélye van a végső győzelemre. Charles Leclerc-nek négy, Max Verstappen-nek hét, Sebastian Vettel-nek pedig huszonöt pontot kellene hoznia Hamilton-on

Úgy tűnik, hogy ismét a két Mercedeses versenyző között dőlhet el a 2019-es bajnoki cím. Hamilton mindenkinél több futamot nyert. Így holtverseny esetén is a brit ünnepelhetne. Ez aszt jelenti, hogy a Mexikói Nagydíj után elég számára a 78 pontos előny. Utána már egy pontra sincs szüksége. Bottas pedig mindhármat megnyeri és mindháromszor behúzza a leggyorsabb körért járó pluszpontot is. Ez azt jelenti, hogy a következő két futamon, Japánban és Mexikóban összesen öt egységet kell hozzátennie az előnyéhez Hamilton-nak ahhoz, hogy már Mexikóban hivatalosan is világbajnok legyen.

A Mercedes már Japánban bebiztosíthatja az újabb bajnoki címet. 162 pont előnnyel vezetik a konstruktőrök versenyét. A Ferrari ennyivel van lemaradva. Most még 220 pont szerezhető, de Suzuka után csak 176. Ha 14 ponttal többet szerez a Mercedes Japánban, mint a Ferrari, akkor újabb bajnoki címnek örülhetnek.

Kövess minket Facebook oldalunkon is. Garantáltan nem maradsz le semmiről.