Jenson Button január 19-én ünnepli 40. születésnapját. Ő volt az a pilóta, aki az F1-ben bemutatkozó Brawn GP csapattal elsőre bajnok tudott lenni.

Jenson Button 2000-ben debütált a Formula–1-ben a Williams színeiben. 2001-ben a Benetton, a következő évben az abból alakuló Renault versenyzője volt. 2003-tól a British American Racingnél versenyzett, 2004-ben harmadik lett a világbajnokságban a Ferrarik mögött. Első győzelmét a 2006-os Magyar Nagydíjon aratta a Hondával, 113 verseny után.

A Honda 2008-as decemberi visszavonulása után Ross Brawn vette meg a csapatot. Ez 2009. február végén történt. Az ütőképes Brawn-Mercedesszel az évad első hét versenyéből hatot megnyert, ami előtte csak Jim Clarknak és Michael Schumachernek sikerült. Az utolsó előtti Brazil Nagydíjon szerzett ötödik helyével bebiztosította világbajnoki címét. Csapata a konstruktőrök között szintén első lett. 2010-2017 között a McLaren pilótája volt. A 2016-os Olasz Nagydíjon bejelentette, hogy 2017-től csupán tartalékpilótája lesz a McLaren csapatának. 2017 után egyetlen futamon, a Monacói Nagydíjon állt rajthoz. Az Indianapolisi 500-ban egy versenyt teljesítő Fernando Alonso-t helyettesítette. A 2018-as Japán Super GT sorozat bajnoka lett.

306 versenyéből, amelyen elindult, 15-öt nyert meg, és 50 alkalommal állt a dobogón. Mindezt úgy, hogy karrierje során többször is versenyképtelen autókat kellett vezetnie. Formula-1-es karrierjének korai évei a bizonyítási vágy keservességével teltek el, majd világbajnok lett és később a McLaren csapat sikeres pilótája – végül aztán a McLaren új szabályokhoz való nehéz adaptálódása miatti rossz eredményekkel búcsúzott.

Boldog születésnapot Kívánunk Jenson Button-nak.

Kövess minket Facebook oldalunkon is. Garantáltan nem maradsz le semmiről.