Tavaly a a Ferrari szinte szárnyalt a tesztnapokon. Sokan már kikiáltották volna őket bajnoknak is. Az első futamon jött a hidegzuhany. Ebből tanulva szándékosan gyengébb tesztnapot teljesítettek.

Szerdán elkezdődött a szezon előtti tesztelés. A Ferrari első napját Sebastian Vettel teljesítette volna, de rosszullétre hivatkozva átadta a lehetőséget Charles Leclerc-nek. Annál, amit tegnap láttunk a Ferraritól, mindenki többre számított. Nemcsak a körök számában maradtak el a riválisoktól, de úgy tűnt az autóval is sokkal több a baj, mint a Red Bull-nál vagy a Mercedes-nél. Leclerc csak a 11. helyen végzett és 1,3 mp-vel elmaradt Hamilton idejétől. Így magyarázta Leclerc az első tesztnap rossz eredményét.

“A tavalyi megközelítésen változtattunk. A tavalyi tesztelés kiválóan alakult, de az első verseny már nem. Ebből is tanultunk és idén úgy döntöttünk, hogy csak magunkra koncentrálunk. Igyekszünk a lehető legtöbbet megtudni az autóról. Kicsit később helyezzük a hangsúlyt a teljesítményre. Meglátjuk hova jutunk. Tavaly a teljesítményre koncentráltunk. Idén lépésről lépésre haladunk….Reggel 06:45 perckor hívtak. Még aludtam. Elég korán szóltak, hogy be kell ugranom…..A szerelőknek nem volt könnyű dolga, hiszen ilyenkor az ülést is ki kell cserélni, ami elég időigényes.”- mondta Charles Leclerc.