Fernando Alonso visszatér az F1-be. Helyet a Renault biztosított számára. Martin Brundle szerint hamar szidni fogja a francia gyártót.

Fernando Alonso öt évvel ezelőtt csatlakozott a Mclaren csapathoz. Három évvel később elhagyta az F1-et. Elég sokat szenvedett a wokingi csapattal. Győzelemért nem tudott harcolni és is hagyta el a sportágat. Három év kihagyás után visszatér az F1-be, de a Renault csapat még mindig nem harcolhat a győzelemért. Alonso tudja, hogy 2021-ben sem lesz ez másképp. Martin Brundle szerint hamar elkezdheti szidni a francia gyártót.

“Biztos vagyok abban, hogy a Renault-nál is vannak olyanok, akik azt mondják, hogy “Oh Istenem: Fernando-t elég nehéz kezelni. Mindig is nehéz volt őt kezelni. Ezzel együtt kell élni. Visszatérésével nagy visszhangot keltett. Aztán meglátjuk, mi lesz ebből, de a Forma-1 szempontjából izgalmas Fernando visszatérése. A fiatal pilóták mellé kell egy tapasztalt versenyző is. Majd kiderül, hogy a Renault-nak megvan-e a tempója, és hogy megvannak-e az erőforrásai ahhoz, hogy teljesítsék, amire Fernando-nak szüksége van.”- mondta Martin Brundle.