A harmadik szabadedzés után délután folytatódott az F1 programja. Három órakor zöldre váltott a lámpa és kezdődhetett az időmérő edzés. Zsinórban a nyolcadik pole-ra hajthatott a Mercedes

Az első mért kört Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi teljesített. Őket Kevin Magnussen követte. A köridők elég gyengék voltak. Hamar a pályára gurult a Racing Point is. Az első percekben egyre több autó jelent meg a pályán. Leclerc elég jó idővel nyitott. Az élre ugrott és közel volt a Ferrari a Racing Point-okhoz. Az első mért körök alapján Lance Stroll továbbra is bő 3 tizedmásodperccel volt gyorsabb egy körön Nico Hülkenberg-nél. A német pilótának volt egy látványos megcsúszása is volt. Óriási volt a forgalom a pályán.

Lando Norris rontott az első mért körén. Több pilóta is megcsúszott és időt vesztett. Hamilton és Albon első köre sem volt tökéletes. Gondot okozhatott a forgalom is. Torlódás alakul ki a bokszbejáratnál. Vettel szenvedett a pénteki napon, de az eddigieknél az időmérőn már jobb teljesítményt nyújtott. A Q1 vége felé úgy tűnt, hogy Räikkönen, Giovinazzi, Latifi és Grosjean nem folytathatja az időmérőt. Kieső helyen álltak. Vettel javított. Az 5. helyezett Stroll-tól kezdve, Albon kivételével mindenki pályára lépett. Latifi kicsúszott a Q1 végén, majd ki is esett. Rövid ideig sárga zászló volt érvényben, de ennek ellenére többen is javítani tudtak. A kiesők névsora nem változott, csak a sorrendjük, ennek Lando Norris örülhet nagyon, mert ő lett az utolsó továbbjutó. Russell-t vizsgálat alá vették. A rádión azt mondta, visszavett a tempóból a sárga jelzést látván. A Q1-ben 1 másodperc választotta el az első 10 helyezettet.

Kezdetét vetette a Q2. Többen a közepes gumikat rakatták fel az autóra és ezzel a keverékkel igyekeztek továbbjutni. Bottas nem kérdezett semmit. Közepes keveréken megfutotta a pálya új korrekordját. Eközben Hamilton megforgott. Előkerült a piros zászló is, mert Hamilton rengeteg koszt vitt fel a pályára. A rádión jelezte, hogy az autó rendben van, de a gumiknak annyi. Vettel nem kockáztat közepesekkel. A négyszeres bajnok a lágy, Leclerc viszont közepes keverékű gumikkal lépett pályára. Az ő példáját követi a két Mercedes, a két Red Bull és a két Racing Point is.

A zöld jelzés után Hamilton volt az első, aki pályára gurult. A britnek még nem volt mért köre. Megkapta az új közepes keverékű gumikat. Három és fél tizedet kapott Bottas-tól, de a második helyre elegendő időt autózta. A piros zászló után nyolc perc volt még a Q2-ből. Egy próbálkozása még mindenkinek lehetett. Hamilton-on kívül mindenki kivárt. Az utolsó percekben megnőtt a forgalom a pályán. Albon viszont kiesett a Q2-ben.

Kezdetét vehette a Q3. Szinte mindenki kimenet a pályára. Norris volt az, aki elsőként teljesítette gyors körét. Leclerc-t viszont vizsgálat alá vonták. Stroll gurult ki a bokszból, mikor a monacóit is kiengedték a garázsból. Vettel hibázott a második szektor végén. Hamilton kezdte a legjobban a Q3-at. Őt Bottas követte. A Ferrarik az ötödik, hatodik helyen álltak. Mögöttük a két Mclaren és a Renault-k volt. Három perccel a Q3 vége előtt gurultak ki a versenyzők a pályára egy utolsó próbálkozásra. Hamilton javított idején. Bottas már nem tudott. A brit versenyző szerezte meg a pole-t. Verstappen harmadik helyét ideiglenesen elvesztette. Leclerc meg tudta előzni, de Verstappen javított idején és visszavette pozícióját. Vettel csak a 10. helyen végzett. Norris a nap meglepetése. A brit versenyző az ötödik helyen zárt.

Eredmény:

1. Hamilton
2. Bottas
3. Verstappen
4. Leclerc
5. Norris
6. Stroll
7. Sainz
8. Ricciardo
9. Ocon
10. Vettel
11. Pierre Gasly
12. Alex Albon
13. Nico Hülkenberg
14. Danyiil Kvjat
15. George Russell
16. Kevin Magnussen
17. Antonio Giovinazzi
18. Kimi Räikkönen
19. Romain Grosjean
20. Nicholas Latifi