Lando Norris jó pár körön át üldözte Daniel Ricciardo-t. A brit pilóta szólt a csapatának, hogy ő gyorsabban is tudna menni. Így az ausztrálnak el kellett engednie csapattársát. Norris végül felállhatott a pódium harmadik fokára.

Daniel Ricciardo fantasztikusan kezdte a az Emilia-Romagna Nagydíjat. Sokáig az élmezőnyben haladt. Lando Norris a rajt után vesztett pár pozíciót, de utolérte csapattársát. A rádión jelezte a McLaren felé, hogy gyorsabban tudna menni az ausztrálnál. Ezt követően meg is történt a helycsere. Ricciardo erről az esetről mesélt.

“Ez egy olyan helyzet volt, hogy félre kellett tennem az önérzetemet. Nyeltem egy nagyot. A csapat részéről ez volt a jó döntés. Időt kaptam én is arra, hogy megmutassam a valós tempóm. Volt is néhány kör, amikor elkaptam a ritmust és erős időket tudtam futni. Odaléptem, de a jobb elsők elkezdtek fogyni. A csapat megadta nekem a szükséges időt, de nem voltam elég gyors. Ma még nem fogunk ezért ölre menni. Így volt korrekt. A változásokra már akkor is fel voltam készülve, mikor elhagytam a Red Bull-t. Talán most több időre lesz szükségem, de ennél én is gyorsabb akarok lenni. Hosszú szezon áll előttünk. Ez még csak a második futam volt. Ha a hatodik futam után visszagondolok erre az esetre, valószínűleg nevetni fogok. Nem vagyok egy pánikolós fajta……”- mondta Daniel Ricciardo.