Yuku Tsunoda már a Q1-ben búcsúzott. A japán pilóta nem jutott be a Q2-be, amit elég rosszul viselt. Twitteren kért elnézést a csapattól és a szurkolóktól, amiért nem viselte tisztességgel a kiesést. Úgy gondolja, hogy a frusztráltság beszélt belőle.

Yuku Tsunoda nagyszerűen kezdte az F1-es karrierjét. Bahreinben mindenki őt dicsérte. Imolában számos hibát vétett, amiért kritizálni kezdték. A japán tehetség ismét a rosszabbik oldalát mutatta meg a Forma-1 világának. Emelt fővel kellett volna elviselnie az időmérős eredményét. Ehelyett elég érdekes interjút adott azzal kapcsolatosan, hogy miért alakult ki közte, illetve Gasly között ekkora különbség.

Tsunoda arra célzott, hogy az AlphaTauri talán nem olyan autót ad neki, mint Pierre Gasly-nak és a feltételek nem ugyanazok. Sőt egyenesen odáig ment, hogy más autót kap, mint Gasly, aki ismét a remek teljesítményével vétette magát észre. Közösségi oldalán kért elnézést csapatától és a szurkolóktól. Nem akart senkit megbántani, hiszen tudja, hogy a csapat teljes mértékig mögötte áll.

“Szeretnék elnézést kérni a szombati napon tett megnyilvánulásaimért. Nem állt szándékomban kritizálni a csapatot. Egész hétvége során remek munkát végeztek. Csak frusztrált voltam a saját teljesítményemmel kapcsolatban. Holnap mindent beleadok.”- írta Yuki Tsunoda.