Magyar idő szerint 12:00 órakor kezdődött el Monacóban az első szabadedzés, amit Sergio Perez nyert meg. A második helyen Carlos Sainz zárt.

Monacóban utoljára 2019-ben tartottak F1-es futamot. Az egyórás első szabadedzésen pedig azonnal el is árasztották az autók a pályát. Korlátozott számban a lelátón is megjelenhettek a nézők. Charles Leclerc pedig az első körében még az egyik teraszról őt figyelőknek integetett. Pár perccel később azonban a hazai hős már nem is volt látható a pályán, hiszen váltóhiba miatt a bokszba hajtott, és ki sem tudott onnan jönni az edzés hátralévő részében.

Carlos Sainz az első fél óra jelentős részében a leggyorsabb idővel rendelkezett. A második „félidőben” aztán már számolatlan helycsere történt az élen, vezettek a Mercedesek, a Red Bullok, Pierre Gasly AlphaTaurija, de ott maradt a leggyorsabbak között Sainz is. Az első edzést Perez nyerte. A mexikói mögött Sainz, Max Verstappen, Gasly és a két Mercedes végzett. Az első edzés eseménytelenül zajlott.

Eredmény:

1 Sergio Pérez Red Bull-Honda
2 Carlos Sainz Ferrari
3 Max Verstappen Red Bull-Honda
4 Pierre Gasly AlphaTauri-Honda
5 Lewis Hamilton Mercedes
6 Valtteri Bottas Mercedes
7 Lando Norris McLaren-Mercedes
8 Sebastian Vettel Aston Martin-Mercedes
9 Yuki Tsunoda AlphaTauri-Honda
10 Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari
11 Lance Stroll Aston Martin-Mercedes
12 A.Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari
13 Fernando Alonso Alpine-Renault
14 Nicholas Latifi Williams-Mercedes
15 Daniel Ricciardo
16 Esteban Ocon Alpine-Renault
17 Nikita Mazepin Haas-Ferrari
18 Mick Schumacher Haas-Ferrari
19 George Russell Williams-Mercedes
20 Charles Leclerc Ferrari