Jolyon Palmer, az F1 ex-versenyzője kritizálta Valtteri Bottas eddigi teljesítményét. Úgy véli, hogy a finn nem fejlődik és nem halad előre.

A finn a 10. helyet szerezte meg a bakui időmérő edzésen. A futamon sem javított az eredményén. Több lehetősége is volt arra, hogy javítson az eredményén, de nem tudott. Az utolsó három körben álló rajttal folytatták a bakiu futamot. Bottas nem tudott javítani az eredményén. A 12. helyen látta meg a kockás zászlót. Palmer elég éles kritikát fogalmazott meg Bottas-al szemben.

“Beragadt Lando Norris mögé. Ugyanolyan stratégián volt, mint Lewis, de ő mégis gyorsabb volt a Mclaren-nél. Valtteri a középmezőnybe kerülve nem tud mit csinálni. Legjobb esetben megtartja a pozícióját. Rosszabb esetben pedig veszít még pár helyet. Emlékszünk Valtteri bakui előzéseire? A középmezőnyben volt, és a középmezőnyben maradt………”- mondta Palmer az F1 Checkered Flag podcast-on .