Fernando Alonso a 36. Magyar Nagydíj hétvégéjén tölti a 40. életévét. Teljesítményén ez nem látszik. Úgy érzi magát, mintha még mindig 25 éves lenne.

Fernando Alonso csütörtökön ünnepli születésnapját a Hungaroringen. Kimi Raikkönen és Fernando Alonso lesz az, aki 40 év felett versenyez.
Lewis Hamilton 36 esztendős jelenleg. A mezőnynek majdnem a fele 25 évnél fiatalabb. Alonso szerint pedig ez így van rendjén, aki 24 évesen nyerte első bajnoki címét az F1-ben.

“Elmegyek egy szoláriumba, lebarnulok, megborotválkozom, és nagyon fiatalnak fogok kinézni…..”- viccelődött Fernando Alonso az Autosport.com-on.”Úgy értem, ez egy teljesen normális verseny lesz. Semmi változás nem lesz számomra. Jól érzem magam. Őszintén szólva, az év eleji baleset után. Az első néhány versenyen még mindig éreztem egy kis stresszt amiatt, hogy visszatértem a sportba. Aggódtam az állkapcsom és a vállam miatt is. Volt egy kisebb sérülésem. Most már fitt vagyok teljesen. 200%-osnak érzem magam. Majd eszünk egy kis tortát. De ettől eltekintve ez egy normális hétvége lesz. Huszonöt évesnek érzem magam. Szóval akármilyen szám is áll az útlevelemben, nem azt érzem……”- nyilatkozta Fernando Alonso.