Lando Norris, a McLaren pilótája szerint az autók által felvert víz a szokottnál is jobban korlátozta a látási viszonyokat. A brit szerint még Spánál is rosszabbak voltak a látási viszonyok Törökországban.

Az F1-es utók által felvert vízpermet még a szokásosnál is jobban korlátozta a látási viszonyokat Törökországban. Lando Norris szerin még Spánál is rosszabbak voltak a látási viszonyok. A verseny előtti körülményeket egyenesen mostohának nevezte. A futam első körén is alig látott valamit a brit pilóta.

“A rajtrácsra vezető körökön már semmit sem láttam. Igazából még féltem is kicsit. Az első körön sem voltak túl jók a körülmények. A víz nagyon megállt a pályán, végig nedves maradt legfelül. Nem folyt le az aszfalt repedéseibe az eső. Talán még a spai körülményekhez képest is rosszabbak voltak a körülmények. Az első körön nem is csak a víz jött szembe, hanem ilyen olajos víz, ami még jobban elhomályosította a képet a plexin keresztül. A futam után több versenyzővel is beszéltem. Ki tudom jelenteni azt, hogy a körülmények nem voltak rosszabbak, mint amivel Spában találkoztunk……”- mondta Lando Norris.