Érdekes dolgot szúrt ki a Honda. A japánok úgy vélik, hogy a Mercedesnél sem volt minden rendben. Masashi Yamamoto szerint a biztonsági autó fázis alatt vétettek a szabályok ellen.

Elég sok minden történt az első Szaúdi Nagydíjon. Lewis Hamilton és Max Verstappen óriási csatát vívott. A holland pilótát végül két dologért is büntetést kapott. A Red Bull partnere és motorszállítója, a Honda is értékelte a vasárnap látottakat, aki szerint a Mercedesnél sem volt minden rendben. A német márkát is büntethették volna.

“Ez volt az első versenyünk Szaúd-Arábiában. Rengeteg dolog történt. Max Verstappen a második helyen ért célba. Lewis-al most ugyanannyi pontjuk van. Az utolsó futamon a bajnoki címért fogunk küzdeni. Ha objektíven nézzük a dolgot, és figyelembe vesszük még azt is, hogy ezen a pályán most vezettek először, akkor elmondhatjuk, hogy Valtteri valóban sok helyet hagyott Lewis-nak az első biztonsági autó alatt. Szerintem az ilyesmit is meg kellene vitatni, és esetleg büntetni kellene. Ez egy nagyon frusztráló verseny volt. Pontszámban egyenlő az állás vagyunk, és Max még mindig egy kicsit előrébb van a győzelmek tekintetében. Biztos vagyok benne, hogy a következő futamon ismét a dobogón leszünk. Mindent bele fogunk adni, szóval nem hibáztathatjuk magunkat…….”- árulta el Masashi Yamamoto.