Lewis Hamilton-ról is készül egy dokumentumfilm. Ráadásul ismert rendezőkkel és producerekkel készülhet el az alkotás. Az Apple TV+ kínálatában lesz majd elérhető.

Egyre több sportos dokumentumfilmet láthatunk. Az F1 téma is egyre jobban előkerül. Eddig főként a Netflixen láthattak az érdeklődők, de Fernando Alonso karrierjéről például az Amazon Prime Video mutatott be egy sorozatot. Legutóbb Michael Schumacher életéről láthattunk egy kisebb dokumentumfilmet.

Most viszont Lewis Hamilton került sorra. Valahol már várható volt. Hét világbajnoki cím ugyanis nem kevés, rajta kívül pedig csak egy ember, Michael Schumacher volt képes ezt elérni. Most a brit életébe nyerhetünk betekintést. A filmet az Apple TV+ rendelte be. A hírek szerint a dokumentumfilm stábja teljes hozzáférést kapott Lewis Hamiltonhoz és a csapatához. Így a „vendéginterjúk egész sorát”, valamint a pályán és azon kívül készült exkluzív felvételeket ígérnek.