Lewis Hamilton visszavonulása több éven át téma volt. Volt idő, mikor távozni akart, de mégis hosszabbított. Most úgy érzi, hogy 40 éves kora felett már nem akar rajthoz állni. Azonban nincsenek konkrét tervei a „nyugdíjas” éveire.

Manapság egyre gyakoribb jelenség, hogy egy pilóta 40 éves kora felett is az F1 tagja. Kimi Raikkönen az előző szezont követően negyvenkét esztendősen akasztott szögre a bukósisakot. Fernando Alonso 39 évesen tért vissza az F1-be. A kétszeres bajnok idén már a 40. életévét fogja betölteni. Nem úgy tűnik, mint aki mostanában vissza szeretne vonulni. Lewis Hamilton pedig úgy érzi, hogy ha betölti a 40. életévét ő már nem lesz az F1-ben.

Riválisa, Max Verstappen a napokban írt alá egy 2028-ig szóló szerződést a Red Bull-lal. A hétszeres bajnokot szembesítették ezzel a ténnyel. Amikor a holland szerződése lejár, akkor Hamilton már 43 éves lesz. Mit szól ehhez Hamilton? Meddig akar az F1-ben versenyezni? Erre így válaszolt:

“Ebbe még bele sem gondoltam. Még csak 37 vagyok, így még mindig van előttem egy kevés út. Így ebbe őszintén szólva még nem gondoltam bele.
Nem tervezem, hogy annyi idősen is itt legyek még, remélhetőleg találok magamnak valami más elfoglaltságot……”- árulta el Lewis Hamilton.