A Ferrari tavaly és 2020-ban nagy lemaradásban volt. Most úgy érzik, hogy sikerült megszabadulniuk a tél folyamán az F1-es riválisaikkal szemben meglévő 25 lóerős hátránytól.

A közvélemény a két előszezoni teszt alapján a Ferrarit tartja az egyik legjobb csapatnak jelen állás szerint. Mattia Binotto csapatfőnök szerint az elvégzett elemzéseik biztató visszajelzéseket adtak autójuk erőforrásának teljesítményéről is. Szombatig nem derül ki, hogy melyik autó a leggyorsabb. A bahreini időmérőn sok mindenre fény derülhet. Mattia Binotto viszont elmondta, hogy az eddigi adatok alapján van miért bizakodniuk.

“Innentől kezdve befagyasztják a hajtóegységek fejlesztését a következő négy évre. Fontos volt, hogy egy olyan motorral kezdjünk, mely nincsen hátrányban a riválisokhoz képest. A tavalyi év végén 20-25 lóerős lemaradásban voltunk. Az első cél az volt, hogy ezt megszüntessük. Jelen pillanatban még nem tudjuk megmondani a pontos értékeket, hiszen a GPS-rendszer alapján mért adatok nem a legpontosabbak. Emellett az autó súlya is befolyásolja ezt. Így anélkül nehéz még tippelni is. Az időmérő edzés vagy a versenyek elején
tudjuk az ellenfeleink kocsijának tömegét. Ez a teszteken nem elérhető. Ott van még a szélárnyékhatás is, így olyan köröket kell találni, ahol nem voltak külső behatások. Általában három-négy versenyt várunk arra, hogy összeállítsunk egy statisztikát. Minél több az adatod, annál pontosabb átlagokat kapsz. A tesztek alapján azért végeztünk egy korai számítást, és úgy hisszük, a többiek szintjén vagyunk. Nem vagyunk mögöttük, és talán még kicsikét jobbak is vagyunk……”- árulta el Mattia Binotto.