A szabadedzéseken és a szombati napon is a Red Bull és a Ferrari csatáját láthattuk. Az időmérőn végül Charles Leclerc volt a gyorsabb. Sergio Perez szerint a Ferrari feltekerte a motort és erősebb az erőforrásuk, mint a Red Bull-é.

A Ferrari és a Red Bull váltakozva állnak majd fel a bahreini rajtrácsra. harles Leclerc megszerezte a pole-pozíciót. Max Verstappen a második, Carlos Sainz a haramdik, míg Sergio Perez csak a negyedik helyet tudta megszerezni. Úgy tűnik, egyelőre valóban ez a két gárda emelkedik ki a mezőnyből. Lewis Hamilton szerint ez a cskét csapat más ligában játszik. Sergio Perez úgy véli, hogy a Ferrari motorja erősebb.

“Elég szoros volt. Amikor a Ferrari feltekerte a motort, akkor láthattuk, hogy mennyi erő van még ott. Egyértelműen nagyon erős motorjuk van. Ezt a partnercsapataik is bizonyítják. A Q3 egész jó volt, egy tökéletes körön voltam, de az utolsó kanyarban elrontottam. Addig meccsben voltam. Még van pár dolgunk, de nem vagyunk mérföldekkel lemaradva. van még az autóban tartalék, csak meg kell találnunk. Még csak a szezon első versenye van, és egyáltalán nem lehetünk csalódottak a második és a negyedik hely miatt……”- árulta el Sergio Perez.