Nagyon korai arról beszélni, hogy kik harcolhatnak a világbajnoki címért. A bahreini Ferrari kettős siker arra utal, hogy az olaszok harcban lehetnek a végső győzelemért. Vajon Sainz és Leclerc együtt harcolhat a világbajnoki címért? Leclerc szerint ez egy kellemes probléma.

Leclerc és Carlos Sainz kapcsolata eddig remekül alakult. A monacói és a spanyol pilóta jóban vannak. Leclerc tavaly elárulta, hogy kimondottan bosszantotta az, hogy a 2021-ben mellé csatlakozó spanyol rögtön az első szezonjában le tudta őt győzni házon belül. Az első futam alapján úgy tűnik, hogy a Ferrarinak van a legjobb autója. A hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjnak is ők vágnak neki esélyesként.

Sainz elmondása szerint hamar szeretne visszavágni. Elmondása szerint a bahreini hétvégéje egyáltalán nem alakult könnyen. Vajon mit szólnának a Ferrarinál ahhoz, ha a két pilótájuk a vb győzelemért harcolhatna? Erről Charles Leclerc beszélt. Szerinte ez egy kellemes probléma lenne.

“Tudtuk, hogy jobb helyzetben leszünk, mint az utóbbi két évben. Azt viszont nem, hogy pontosan hol fogunk elhelyezkedni. Most viszont már látjuk, hogy versenyben lehetünk a végső győzelemért, ami elképesztő. Szerintem mindketten nagyon-nagyon örülünk annak, hogy győzelemre esélyes autóval rendelkezünk, és biztosan harcolni fogunk érte…..”- árulta el Charles Leclerc.