Péntek óta több incidens is történt a Szaúd-arábiai helyszínen. Az F1-esek számára is megkérdőjeleződött Dzsidda helyének létjogosultsága. Lehet, hogy az utolsó Szaúd-arábiai Nagydíjat láthatjuk?

A Szaúd-arábiai helyszín tavaly debütált az F1 naptárában. Ezen a hétvégén tartják a második Szaúd-arábiai futamot. Az aszfaltcsík veszélyességével már tavaly is tisztában voltak, mint ahogy az ország biztonságával kapcsolatban is. Már akkoriban is voltak, akik nem lelkesedtek azért, hogy Dzsiddába látogasson a mezőny. Lehet jövőre már nem lesz Szaúd-arábiai futam? A mostani hétvége eseményeit látva pedig egyre csak erősödtek a kételyek.

Pénteken a pálya található olajfinomítójának megtámadása keltett riadalmat. Az F1 kétszer is összeült, hogy megtartsák-e a hétvégi futamokat, mint az F1 és F2-ben. Szombaton pedig Mick Schumacher 270 km/h-s tempóval a falnak csapódott. A hétszeres bajnok vasárnap sem ül autóba. A pálya biztonsági kockázata ismét a figyelem középpontjába került; Lando Norris például azonnali változtatásokat sürgetett. Vasárnap már csak a futamot láthatjuk, ami magyar idő szerint 19:00 órakor rajtolhat el. Az F1 vasárnap elhagyja Szaúd-Arábiát, de még nem teszik félre ezt a hétvégét. A pályán és azon kívüli események után nem tudtak szó nélkül elmenni. Leclerc fontolóra venné Szaúd-Arábia sorsát. Lewis Hamilton és Fernando Alonso azt emelte ki, reménykedni kell abban, hogy nem történik majd hasonló támadás a hétvége hátralévő részében. A spanyol pedig azt is megemlítette, milyen érzés volt a péntekieket versenyzőként átélni. Sergio Perez eközben „a versenynaptár legveszélyesebb pályája” jelzővel illette az aszfaltcsíkot. Bottas is „jóval rizikósabb” helyszínként hivatkozott rá. Több előrelépést szeretnének látni, mint Szaúd-Arábiában. Növelik a biztonságot vagy nem utazik többet az F1 erra a helyszínre? az idő eldönti.