Carlos Sainz a szezonnyitó futamon elmaradt csapattársa, Charles Leclerc teljesítménytől. A spanyol pilóta elismerte, hogy még barátkoznia kell a 2022-es F1-es Ferrarival. Úgy érzi, jó irányba haladnak.

A Ferrari tavaly a harmadik helyen végzett. 2022-re egyértelműen a legjobbak közé kerültek. Bahreinben kettős győzelmet arattak. Szaúd-Arábiában is közel volt a kettős siker. Az összetettben a Ferrari és a két pilóta is az élen tartózkodik. Sainz 12 pontos hátránnyal követi Leclerc-t az egyéni pontversenyben. A spanyol pilóta még nem barátkozott össze teljesen az új Ferrarival.

“Egyértelműen elégedettebb voltam, mint Bahreinben. Volt némi fejlődés az én garázsoldalamon azzal kapcsolatban, hogy miként érzem magam az autóban. Azáltal, hogy alig száz nappal a tavalyi verseny után térhettünk vissza ide, tisztább képet kaptam arról, milyen típusú és melyik két-három kanyarban van még lemaradásom az idei autóval. Ez lehetőséget adott arra, hogy teljes mértékben megértsem, mennyire kell még alkalmazkodnom és mennyire kell még magamhoz állítanom az autót. Úgy éreztem, tettünk egy apró lépést a megfelelő irányba. Bár még nem érzem százszázalékosan magam az autóval, addig is fontos, hogy folyamatosan gyűjtsem a pontokat és szállítsam a dobogókat – aztán eljön az idő, hogy csatlakozzak a srácokhoz az élen zajló csatában……”- árulta el Carlos Sainz.

PlanetF1