Susie Wolff, a Mercedes csapatfőnökének felesége jó kapcsolatban van Lewis Hamilton-al. Szerinte a hétszeres bajnok semmit sem változott. Saját bevallása szerint is inspirációt jelent számára versenyzőként és emberként egyaránt.

Susie Wolff régóta ismeri Lewis Hamilton-t. Gokartos éveikben együtt versenyeztek. Jelenleg a Mercedes csapatnál versenyez. Susie Wolff a Beyond the Grid adásában Hamilton-ról is beszélt. Toto Wolff felesége szerint a brit pilóta ugyanaz az ember, mint volt évtizedekkel ezelőtt volt.

“Lewis ugyanaz az ember, mint pár évvel ezelőtt. Nincsenek fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy ezt kimondjam. A napokban beszéltünk arról, ami még a gokartos éveinkben történt. Lewis mindig érdeklődik szüleimről, Johnról és Sally-ről. Rengetegszer beszélünk az emlékeinkről. Néhány versenyt az apjával, Anthony-val néztem, és abszolút ugyanaz az ember maradt. Nagyon csodálom és tisztelet Lewist, amit elért és ahogy az életét menedzseli ahhoz, hogy a lehető legjobb versenyző lehessen. Mit csodálok benne? Hihetetlen látni,hogy milyen mélyre képes ásni a legnagyobb nyomást jelentő pillanatokban. Neki megvan ez a hihetetlen képessége az autóban és azon kívül is. Lewis versenyzőként és emberként is inspirál.”- mondta Susie Wolff.