A Ferrari Ausztráliában sem gyengélkedett. Carlos Sainz ugyan kiesett a versenyből, de nem műszaki hiba miatt. CHarles Leclerc tovább növelte előnyét a pontversenyben. Pályafutása negyedik győzelmét aratta.

Carlos Sainz ugyan kiesett, de a Ferrari így is örülhetett. Charles Leclerc idei második futamgyőzelmét aratta. A monacói pilóta egy percig nem engedte ki a kezéből a győzelmet. Idei második, pályafutása negyedik győzelmét csak a biztonsági autós periódusok veszélyeztették.

“Az F1-ben talán ez volt az eddigi legkönnyebb. Sikerült kontrollálni a futamot. Jó munkát végeztem az egész hétvégén. Az autó nélkül ez nem sikerült volna. A gumik is teljesen rendben volta. Az elejétől a végéig jól tudtam menedzselni őket. Szóval nagyon boldog vagyok. Az újraindításnál próbáltam magam mögött tartani Max-ot, de nem volt könnyű. Elég alulkormányzott lett az autó a második alkalommal, de később visszajött a tapadás és a tempó is ugyanúgy megvolt. Ez még csak a harmadik futam volt idén. Nehéz még a világbajnoki címre gondolni. Az autónk viszont nagyon jó és megbízható. Eddig mindig ott voltunk az élmezőnyben. Ha ezt tartani tudjuk, akkor jó eséllyel pályázunk a vb címre. Ez mosolyt csal az arcomra. Az elmúlt években nehezen ment a csapatnak és nekem is, ezért nagyon jó, hogy újra ilyen pozícióban vagyunk.”- mondta Charles Leclerc.