Az Aston Martin szerint nem Sebastian Vettel tehet a rossz teljesítményről. Az autó súlyos tervezési hibákkal fut, de igyekeznek hamar jobbá varázsolni a versenygépüket.

Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke úgy gondolja, hogy az Ausztráliában nyújtott teljesítmény nem Vettel hibája. A csapatfőnök szerint az eredményért csak az autót lehet okolni. Lance Stroll alatta sem megy jól az autó. A harmadik futam után csak az Aston Martin istállónak nincs pontja.

“Szerencse, hogy balesetei ellenére Sebastian jól van. Ha egy négyszeres világbajnoknak ilyen jellegű gondjai vannak az autóval, mint neki ezen a hétvégén, akkor ez nem az ő vezetéséről állít ki bizonyítványt, hanem a versenygépről. Korábban ugyanis vezette már ezt az autót. Alaposan meg kell néznünk azt az autót, amit Sebastian-nak adunk. Az, hogy ezen a hétvégén ilyen óriási hátrányban volt a mezőny végén, nagyon nem normális. Nem hinném, hogy bármi köze van ennek ahhoz, hogy ki kellett hagynia két futamot…..Idei autónkkal a súly tekintetében egész jó haladást értünk el, de az aerodinamikai elemekkel látványosan szenvedünk. Erre a területre kell leginkább összpontosítanunk, hogy ebben sokat fejlődjünk.”- árulta el Mike Krack a F1i.com szakoldalnak.