George Russell kis szerencsével, Ausztráliában szerezte meg első dobogós helyezését a Mercedes versenyzőjeként. A brit így feljött a pontverseny második fokára. Szeretné legyőzni Lewis Hamilton-t, de addig nem érdekli, amíg a hétszeres bajnokkal a hatodik vagy heteted helyért küzdenek.

A Mercedes nem találja önmagát. George Russell nem így képzelte az első versenyeit az Ezüst Nyilaknál. Három futamot követően a pontverseny második helyén áll Charles Leclerc mögött. Tempóban egyelőre jelentős a lemaradásuk a Ferrarihoz képest. Russell csak azért állhatott pódiumra, mert Max Verstappen műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni a futamot. Russell az F1-Insider.com-nak elmondta, jó érzés, hogy legyőzte Hamiltont. Pilótaként mindig szereti megelőzni csapattársait, de most az a legfontosabb feladatuk, hogy segítsenek a Mercedesnek fejleszteni a W13-at.

“Amikor az ötödik és hatodik helyért küzdünk Lewis-szal, akkor nem igazán érdekel, melyikünk van elől. Messze voltunk a riválisoktól. Végül mégis dobogóra állhattam. Soha nem adjuk fel. Tovább kell küzdenünk és folytatnunk kell a megkezdett munkát. Biztos vagyok benne, hogy szükségünk lesz még néhány futamra a hátrányunk lefaragásához.”- mondta George Russell.