Úgy tűnik, hogy Charles Leclerc és Max Verstappen harcolhat idén a bajnoki címért. Christian Horner azonban úgy véli, hogy a holland nagyon sokat változott. Nem úgy küzd, mint tavaly Lewis Hamilton-al.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint Max Verstappen idén Leclerc-el harcolhat majd a bajnoki címért. A holland pilóta sokat változott azután, hogy megszerezte első bajnoki címért.

Verstappen már megszabadult attól a nyomástól, ami a bajnoki cím megszerzése előtt a vállát nyomta. Christian Horner szerint a holland nagyon nyugodt. Verstappen tavaly többször incidensbe keveredett Hamilton-al. Több ütközésük volt. Leclerc-el az első két futamon oda vissza előzgették egymást. Christian Horner szerint ebből is az látszik, hogy a holland pilóta megváltozott. Köszönhető ez az első bajnoki címének.

“Max nagyon nyugodt. Még mindig ugyanazzal az életerővel versenyzik, mint mindig. Egy bajnoki címmel rendelkezik, ami levette a válláról a nyomást.”- mondta Christian Horner a RacingNews365.com -nak nyilatkozva