A Ferrari négy éven át ugyanazzal a pilótapárossal fog rajthoz állni. Az olaszok hivatalosan is megerősítette. Carlos Sainz még két évig még biztos marad Maranelloban.

A spanyol pilóta tavaly hagyta el a Mclaren és tette át a székhelyét Maranelloba. Akkor két éves szerződést írt alá. A 2022-es szezon végén lejárt volna a szerződése.

2021-ben sok ember meglepett a teljesítményével. Több pontot szerzett, mint Charles Leclerc, aki már 2019 óta a Ferrari tagja. Sainz és Leclerc-et tartották a mezőny legizgalmasabb csapattárásnak.

Idén azonban valami megváltozott. Leclerc két futamot tudott nyerni. Egy második helyet is szerzett. Toronymagasan vezeti az egyéni tabellát. Sainz egy második, egy harmadik hellyel rendelkezik, de Ausztráliában nem tudta befejezni a versenyt. A Ferrari azonban továbbra is bízik a spanyol pilótában. A Ferrari két éves szerződést ajánlott Sainz-nak, amit a spanyol el is fogadott.

“Nagyon boldog vagyok, hogy meghosszabbíthattam a szerződésem a Scuderia Ferrarival. Mindig is mondtam, hogy nem is lehetnék jobb csapatnál. Több, mint egy év után meghosszabbítottuk a szerződésem. Az első maranellói szezonom szilárd és konstruktív volt. Úgy érzem, hogy magabiztosabb lettem. Most már alig várom, hogy autóba ülhessek és megtegyek minden a Ferrariért. Az F1-75 gyors és alkalmas arra, hogy üldözhessem vele az álmaimat. Először szeretnék futamot nyerni.”- mondta Carlos Sainz.

A Ferrari tehát két évig még ugyanazzal a párossal vág neki a szezonnak. Mattia Binotto csapatfőnök úgy véli, Sainz a Ferrarinál eltöltött ideje alatt megmutatta, miért ő a legalkalmasabb. Így nem volt kérdés az, hogy Imola előtt meghosszabbítják Sainz szerződését.