A Mercedes nem Imolában támad fel. Ez már pénteken is látszott, mikor George Russell és Lewis Hamilton kiesett a Q2-ben. A szombati sprint futamon sem tudtak javítani. A top 10-be sem jutottak be. Toto Wolff csalódottságának adott hangot.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint az Imolában látottak már megalázó a Mercedesre nézve. A szombati sprintfutam eléggé csalódott volt. Lewis Hamilton és Georgre Russell az első 10-be sem tudták magukat felverekedni. Toto Wolff a W13-as modellt vezethetetlennek minősítette.

“Úgy gondolom, hogy a pontszerzésnek a minimumnak kell lennie, de nem itt szabjuk meg az elvárásainkat. Csalódott vagyok. „Mondhatjuk azt, hogy „Nos, megpróbálunk tanulni”, de nem voltunk jók az abroncsok. Nem tudtak felmelegedni. Ezzel nem tudtunk mit tenni. Csodákra nem számítunk. Ilyenkor a rajt sem úgy sikerül, hogy elvárnánk. Az előzés is nehéz. A tény az, hogy ma is tanultunk valamit, de az egész megalázó…….”- mondta Toto Wolff a RacingNews365.com -nak.