Charles Leclerc a második helyről rajtolhatott Imolában. A rajt után két helyet veszett. Hamar javított egy helyet, de a futam végén hibázott a és falban kötött ki. A futamot folytatni tudta, de a biztosnak tűmű harmadik helyet elvesztette. Csak a hatodik helyen zárt Imolában. Leclerc elmagyarázta, hogy hol hibázott.

Charles Leclerc elárulta, mi történt az Emilia Romagnai Nagydíj utolsóm köreiben. A monacói pilóta hibázott, miközben Sergio Perez-t üldözte.

Leclerc kiállt egy második kerékcserére. A lágy gumikat kapta. Megpróbálták elkapni Perez-t. A Ferrari pilótája szorosan üldözte a Red Bull mexikóiját. A pálya felső részén lévő sikánt erősen meglovalta. A hiba a levegőbe dobta az F1-75-öst. Az autó megforgott és falnak csapódott. Az autó első szárnya megsérült. Vissza tudott térni a bokszba. Új első szárnyat és gumikat kapott. Leclerc a kilencedik helyre tért vissza a pályára. A hatodik helyen látta meg a kockás zászlót.

“Nem volt könnyű. Volt olyan szezonom, mikor sok hibát követtem el. Ez a nap nagyon rossz volt. Az igazság az, hogy nem volt olyan jó a tempónk, mint a Red Bull-é. Nagyon gyorsak voltak. Minden körülmények között. Megpróbáltam egy kicsit nagyobb sebességet bevinni a 14-es és 15-ös kanyarba, hogy közelebb kerülhessek Sergio-hoz. Szerettem volna öt megelőzni a kettes kanyarban. Láttam, hogy csak ott lehet esélyem. Sajnos túltoltam. Megfizettem érte. Hét ponttal többet kaptam volna, ha a harmadik helyen zárok. Kár érte. A hét pont értékes lehet a bajnokság végén. Ennek nem szabad megismétlődnie.”- mondta Charles Leclerc.