Lewis Hamilton korábban azt mondta, hogy szinte minden remény elszállt. Ő már nem szól bele idén a bajnoki cím sorsába. Egy katasztrofális imolai csalódás után mindennek vége.

Lewis Hamilton számára minden remény elszállt. A brit szerint ő idén már nem száll be a vb címért folytatott harcba. A Mercedes rossz szezonkezdete után elvesztette az önbizalmát. Főleg Imola után, ahol a 13. helyen végzett. A hétszeres világbajnok négy futam után a hetedik helyen áll a tabellán. 28 pontot szerzett 4 futam alatt. Leclerc vezeti a tabellát. a monacóitól 58 pontos hátrányban van. Ez még bőven ledolgozható lenne a hátralévő 19 futamon. Az Emilia-Romagna GP után Hamilton-tól kért elnézést Toto Wolff.

“Sajnálom Lewis, hogy olyan autót kellett vezetned, mint ma. Irányíthatatlan és nem ezt az eredményt érdemeljük. Már csak felfelé megyünk. Fejlődni fogunk. Szörnyű verseny volt. Ezen is túl leszünk…..”- mondta Toto Wolff a hétszeres bajnoknak. Hamilton erre így válaszolt:

“Igen, ne aggódj Toto. Dolgozzunk tovább keményen.”- mondta Hamilton röviden. Amikor ismét megkérdezték a bajnoki címéről egyértelmű választ adott: “Én már nem küzdhetek a bajnoki címért. Keményen dolgozunk és igyekszünk visszajutni oda, ahol voltunk.”- árulta el Lewis Hamilton.