Lewis Hamilton hét bajnoki címet szerzett. Még tavaly is küzdött a bajnoki címért és futamokat is nyert. Idén egyszer állhatott fel a pódiumra. Egy harmadik helyet szerzett, de ezt is a Red Bull kiesésének köszönehette. Vajon megunja a sikertelenséget és az év elejének vége előtt kiszáll az F1-ből? Jacques Villeneuve szerit van erre esély.

Véget ért a Mercedes 2014-ben kezdődött dominanciája. Jelenleg a Ferrari és a Red Bull küzd az első helyekért. Úgy tűnik, hogy őket a legerősebbek. A Mercedes szinte eltűnt a középmezőnyben. A német istálló már a motorerőt érintő fölényében sem bízhat. Az idei autóval csak szenvednek. Jacques Villeneuve szerint a hétszeres bajnok könnyen úgy dönthet, hogy a szerződése ellenére, már akár idén elhagyja az F1-et.

“Vajon Hamilton kettő vagy három év múlva is itt lesz még? Megvárja egyáltalában az idei szezon végét? Nem tudhatjuk. Nem látunk a gondolataiba. Lehet, hogy levert és depressziós. Előfordult már a múltban, hogy a bajnokoknak néha egyszerűen elegük lett ebből. Meg kell tanulnia veszíteni. Évekig a földbe döngöltek mindenkit, ha valaki közelebb került, csak ráléptek a gázra. Idén már nincs meg az előnyük. George Russell jó munkát végez az esélytelen szerepében, amit a Williams-nél megtanulhatott, míg Lewis-nak mindig volt miért küzdenie……”- mondta Jacques Villeneuve.

Planetf1