Lando Norris nem tudta befejezni a Miami Nagydíjat, mivel Pierre Gasly autójának bal első kereke hozzáért a Mclaren jobb hátsójához. A francia mozdulatán még Norris is meglepődött.

Pierre Gasly autójával gondok adódtak. Többször is lement a pályaszélére. Az egyik ilyen visszajövetel után Lando Norris meg tudta volna őt előzni, de a francia pilóta balra nyitott a kormányon. összeért a két autó és Norris versenye véget ért.

Norris megpördült. Az egyik kerekét elvesztve. Forgott egy párat és állt meg a pályán. A törmelékek miatt gurult pályára a biztonsági autó. Az eset után Norris így nyilatkozott:

“Pieere lement a pályáról. Úgy éreztem, nem hagyott nekem elég helyet. Jobban is nyithatott volna a kormányon. Én jobban is eltalálhattam volna a falat. Így ez nagy butaság volt. Viszont ilyesmi megtörténhet, a versenyzés ilyen.”- árulta el Lando Norris.