Alexander Wurz korábban az F1-ben versenyzett. Az ő esetén keresztül mutatta be, hogy ontos a tűzálló alsónemű használat és miért ne hordjon egy pilóta ékszert versenyzés közben.

A 2022-es szezon egyik fő témájává vált az ékszer viselés. Niels Wittich a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyez a már eddig is érvényben lévő szabályokra a tűzálló alsónemű viselését és az ékszerek verseny alatti levételét illetően. Lewis Hamilton és Sebastian Vettel tiltakozott a szigorítások ellen.

Megszólalt a versenyzők érdekvédelmi szervezetének, a GPDA-nak az egyik vezetője és Alexander Wurz is. A dán szerint helyes ez a szabály, de a Nemzetközi Automobil Szövetség nem kezelte jól a helyzetet. Úgy véli, hogy nem konfliktust kellene keresni a sport sztárjaival, hanem inkább világossá tenni az okokat. Felelevenített egy 1988-as, Fujiban történt esetet, amelyben Kris Nissen korábbi dán pilóta szenvedett maradandó égési sérülést

“Számára a legfájdalmasabb a tűz után az volt. Nem volt szó hosszú tűzről, de az alsónadrágjának a gumija ráégett a bőrére. Elmondta, hogy évekig szenvedést és fájdalmat okozott neki. Ez megtanított valamire. Eldöntöttem, hogy nem akarok ilyen következményekkel élni csak azért, mert nem vettem fel tűzálló alsóneműt. Ugyanez igaz az ékszerekre is.”- jelentette ki Alexander Wurz.