Délután 17:00 órakor vette kezdetét Monacóban a második szabadedzés. A két Williams gurult ki elsőként a pályára. Szinte mindenki a közepes gumikkal kezdte el a tréninget.

Leclerc kezdett az élen. A monacói pilóta 1:15.762 másodperccel nyitott, miután Sainz-al egyetemben két melegítő kört ment. Csak a maranellóiak kezdtek keményeken, ami nem meglepő, hiszen az első szabadedzés elején fordított volt a felállás. Verstappen és Leclerc ugyanolyan gyors volt. Ezt szó szerint kell érteni, hiszen mindketten 1:14.255-öt autóztak.

Újból előkerült a piros zászló. Előbb Vettel törte össze kis híján a Louis Chiron-sikánban, de ő még centiméterek híján megúszta az autótörést. Ricciardo viszont már nem volt ennyire szerencsés, hiszen az ausztrál pilóta balesetet szenvedett. Természetesen megszakították az edzést, az ausztrál pilóta szerencsére kiszállt. Ricciardo mérnöke az autóról érdeklődött.

Egy ilyen baleset után szinte kivétel nélkül az azt elszenvedő pilóta állapotáról kérdeznek, ám Ricciardo esetében nem így történt. Mérnöke ugyanis azt kérdezte tőle, hogy rendben van-e az autó. Az ausztrál versenyző megerősítette, hogy ő maga jól van. Persze könnyen lehet, hogy csupán valamilyen félreértésről van szó.

Újra indult az edzés. Sokan feltették a lágy gumikat. Latifi rádión jelezte, hogy nem takarították el az összes törmeléket.Ha ez igaz, az nem vall a monacói pályamunkásokra, akik általában gyors és precíz munkát végeznek. Perez ismét gyorsabb volt Verstappen-nél. Továbbra is a mexikói állt az élen. Mire ezt megírtuk, Verstappen át is vette a vezetést. Leclerc is gyors körön volt. A konacói át is vette a vezetést. Sainz a második helyre érő időt autózta. Leclerc 0,302 mp-t adott csapattárásnak. Verstappen 0,339 mp lemaradással követte Leclerc-t. Eközben Leclerc tobább javított. Norris pedig elválasztotta a két Red Bull-t. Perez is javított, de csak a második helyre érő időt autózta.

Hamilton hibázott. A hétszeres világbajnok a Mirabeau-nál fékezte el füstölősre a gumikat, és másodpercekig a bukótérben állt,de aztán vissza tudott jönni. Nem sokkal később Norris jelentette, hogy elég keményen eltalálta a falat, be is hívták a bokszba. 15 perc volt még hátra. Nagy volt a csend a pályán. Pár perccel később Verstappen törte meg a csendet. Az utolsó percekben a csapatok belekezdtek a versenyszimulációkba. A két Alfa Romeo-n kívül mindenki kint volt a pályán. Az eredmény már nem változott.

Eredmény:

Charles LECLERC Ferrari
2 Carlos SAINZ
3 Sergio PEREZ
4 Max VERSTAPPEN
5 Lando NORRIS
6 George RUSSELL
7 Pierre GASLY
8 Fernando ALONSO
9 Sebastian VETTEL
10 Yuki TSUNODA
11 Kevin MAGNUSSEN
12 Lewis HAMILTON
13 Valtteri BOTTAS
14 Alexander ALBON
15 Guanyu ZHOU
16 Lance STROLL
17 Mick SCHUMACHER
18 Esteban OCON
19 Nicholas LATIFI
20 Daniel RICCIARDO