A Monaco Nagydíj rajtja előtt 10 perccel eleredt az eső. Ez alaposan megbolygatta a procedúrát is. A mezőnynek gördülő rajttal kellett elkezdeni a futamot. Az FIA most azt is elárulta, miért döntöttek így.

A Monaco Nagydíj vasárnap 15:00 órakor rajtolt volna el. Azonban az időjárás mindent megváltoztatott. A versenyirányítás először kilenc perccel, majd további hét perccel elcsúsztatta a rajtot, de két biztonsági autó mögött megtett felvezető kört követően visszatértek a pilóták a bokszba.

Azóta kiderült, hogy nem az esőzés miatt kellett eltolni a rajt időpontját. Egy áramszünet miatt meghibásodtak a rajtrácson a verseny elindításához szükséges elektronikai eszközök. Emiatt nem vághatott indulhatott a mezőny álló rajttal. Lewis Hamilton a verseny után arról beszélt, szerinte két álló rajt is lehetséges lett volna. Azóta már elismerte, hogy az autók nagy vízfüggönyt húztak maguk mögött. Ezért a gördülő rajt volt a legjobb megoldás.

A legtöbb versenyző nem értette, miért nem indult el a verseny a tervezett időpontban. Úgy vélekedtek, hogy a pályát sújtó zivatart kezelni tudták volna. Az FIA közlése szerint folyamatosan figyelték a pálya felé közeledő felhőszakadást. Biztonsági okokból döntöttek a halasztás mellett, mivel ezen a hétvégén nem köröztek esős körülmények között a pilóták.