A Mclaren kettős pontszerzéssel zárt Bakuban. Daniel Ricciardo nyolcadik helyen látta meg a kockás zászlót. A csapat először Norris-t segítette, majd Ricciardo-nak is kiadták a csapatutasítást.

Daniel Ricciardo egy hosszú pont nélküli szériát szakított meg azerbajdzsáni nyolcadik pozíciójával. Hazai pályán, Melbourne-ben elért hatodik helye óta négy futamot fejezett be az első tízen kívül. Ricciardo végig küzdött a hetedik helyért. Az ausztrál pilóta Alonso-val csatázott.

“Örülök, hogy újra pontokat szereztem. Ezek a helyek voltak számunkra elérhetőek. Fernando-hoz képest egyes pillanatokban gyorsabbak lehettünk volna. Ő azonban nagyon gyors volt a harmadik szektorban. Elhúzott. Láttam, hogy Lando-val ugyanez volt a helyzet. Egy kicsit játszadoztunk a csapatutasítással, de ez a végén kiegyenlítődött. Nem hiszem, hogy bármilyen más módon támadni tudtuk volna Fernando-t.
Az elején persze szerettem volna én is támadni, de aztán természetesen engedelmeskedtem a kérésnek. Ezt átbeszéltük a futam előtt is. Így nem ért meglepetés. Vannak terültek, ahol tudom, nem vagyok tökéletes. Úgy gondolom, hogy a csapat egyet lépett előre. Még jobban sikerült megértenünk a beállításokat. ez pozitív. A kvalifikáción képes voltam kicsit közelebb kerülni, de az, hogy közel vagyok, nem elég, nem az a fő célom. Egyértelműen örülök ennek a hétvégének úgy egészében.”- árulta el Daniel Ricciardo.

Ha szeretnél minőségi F1-es termékeket vásárolni, vagy egyedi F1Hírek poharat venni kérlek keresd fel a webáruházunkat.