Max Verstappen részben a balszerencsének köszönhetően nem tudott nyerni Angliában. F1-es karrierje során hétszer indult a Brit Nagydíjon és háromszor állhatott a pódiumra.

A hétvégén az F1 mezőnye a silverstone-i pályára látogatnak. Max Verstappen eddig még egy Brit Nagydíjat sem tudott megnyerni. Esély megvolt. A holland pilóta háromszor intették le a második helyen. Többször közel állt ahhoz, hogy megnyerje az angol futamot.

Első F1-es évében még a Toro Rosso-val indult a Brit Nagydíjon. A negyedik körben elvesztette uralmát az autója felett és összetörte. 2018-ban is kiesett, miután Kimi Raikkönen-el csapott össze. Kiesés lett a vége. Verstappen tavaly az első helyre kvalifikálta magát. Az első körben nagy csatát vívott Lewis Hamilton-al. A Copse Cornernél összeütköztek, amikor Hamilton előzni próbálta a hollandot. Két autó kereke összeért és Verstappen a falban kötött ki. A becsapódáskor 51G-s erőt kellett kiállnia. A brit tíz másodperces időbüntetést kapott, de így is megnyerte a versenyt. A Red Bull viszont nehezen viselte a történteket. A Red Bull 1,8 millió dolláros kárral távozott Angliából.

2020-ban Hamilton az utolsó körben defektet kapott, de három kerékkel is be tudott gurulni a célba. Verstappen kiment kereket cserélni, hogy ő ne kapjon defektet. Ha nem állt volna ki a bokszba talán a futamot is megnyerhette volna. utólag könnyű azt mondani, hogy mi lett volna, ha…….

Verstappen eddigi eredményei a Brit Nagydíjról:

2015 Kiesett Toro Rosso
2016 2 Red Bull
2017 4 Red Bull
2018 Kiesett Red Bull
2019 5 Red Bull
2020 2 Red Bull
2021 Kiesett Red Bull