Charles Leclerc csalódottan nyilatkozott a Brit Nagydíj időmérője után. A monacói pilóta csak a harmadik helyet szerezte meg. Úgy érezte, hogy nem érdemelte meg a pole-t.

Leclerc idén először kapott ki csapattársától az időmérőn. A monacói pilóta nem tudott annyira alkalmazkodni az esős körülményekhez, mint Carlos Sainz. A versennyel kapcsolatban egyelőre magabiztosnak tűnik. Csalódott volt az időmérő után, de Sainz sikerének nagyon örült. Leclerc a következőket mondta:

“Persze, hogy csalódott vagyok, de nagyon örülök Carlos-nak. Nagyon jó munkát végzett. Én megforogtam az utolsó körben. Tudtam, hogy az a kör az, amikor mindent bele kell adnom. Ezúttal nem tudtam megcsinálni. Szóval, nem érdemeltem meg a pole-t. Nem olyan rossz a harmadik hely. Jó pozícióból várhatjuk a holnapi futamot. Remélhetőleg ott már mindent össze tudunk rakni és vissza tudunk vágni. Ha tiszta futamunk lesz, akkor abból jól jöhetünk ki. Kellene egy tiszta rajt. Szerintem a gumikezelés is fontos. Úgy gondolom, hogy a stratégia valahol az egy és a két kiállás között billeg. Remélhetőleg jó stratégiát választunk. A gumikezeléssel nem voltak gondjaink az utóbbi futamokon, de majd meglátjuk.”- árulta el Charles Leclerc az időmérő után.