Fernando Alonso szerződése 2022 végén lejár. Eddig mindkét fél arról beszélt, hogy szívesen folytatnák a közös munkát. Alonso most azt mondta, hogy semmi sincs még kőbe vésve. Még folynak a tárgyalások.

A napokban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint Fernando Alonso és az Alpine között megszületett a megállapodás. A kétszeres bajnok elárulta, hogy ez csak pletyka és még egy szó sem igaz belőle. A felek még nem írtak alá semmit. Egyelőre semmilyen garancia arra, hogy a csapattal fog versenyezni jövőre.

Alonso tavaly tért vissza az F1-be. Két évet kihagyott. Ez alatt más kategóriákban versenyzett. 2021-ben több pontot szerzett, mint Esteban Ocon. Annak ellenére is, hogy Ocon tavaly megnyerte a Magyar Nagydíjat. Megállapodik-e Alonso az Alpine-al? A szándék megvan arra, hogy folytassák a közös munkát. A spanyol semmit sem vesz magától értetődőnek.

“Soha nincs garancia arra, hogy maradni tudsz egy csapatnál. Mindenképpen szükséges egy megállapodás, legkésőbb a nyári szünet után. A következő hetekben le fogunk ülni és tárgyalunk a csapattal. Őszintén szólva egészen jól érzem magam, otthon vagyok a csapatnál, de természetesen ez még nem garancia semmire.”- árulta el Fernando Alonso a RacingNews365.com szakoldalnak.