Lando Norris úgy gondolja, hogy ugyanaz a személy maradt az F1-ben eltöltött ideje alatt. Más pilóták viszont megváltoznak, ha új csapattársat kapnak.

Lando Norris úgy érzi, hogy George Russell is megváltozott. Már nem az az ember, aki a Williams-ben ült. Norris brit honfitársa mellett nőtt fel és versenyzett a kisebb kategóriákban. 2018-ban együtt versenyeztek az F2-es sorozatban. Russell ebben az évben bajnok lett. A brit pilóta mellett, Norris és Albon is debütálhatott az F1-ben. Russell ezután három évet a Williamsnél töltött. Idén a Mercedeshez igazolt. Norris már negyedik évét tölti a Mclaren-nél. 2025-ig biztos itt fog versenyezni. A Mclasren pilótája szerint Russell már nem ugyanaz, aki a Williams-el versenyezhetett.

“A menedzserem, az edzőm, a szüleim mindig is igyekeztek olyannak megtartani, amilyen voltam. Nem akarnak megváltoztatni. Más pilóták megváltoznak attól, ha új csapatba kerülnek, vagy más csapattársat kapnak. Nem hiszem, hogy ez jó dolog. Ez megváltoztatja a személyiségüket. Én George-al nőttem fel. Nagyon szórakoztató volt. Nagyszerű ember volt, de a Mercedesnél megváltozott. Más a hangulat. Más a légkör. George nagyszerű ember, de úgy érzem, hogy a néhány évvel ezelőtti személyisége népszerűbb lenne…….”- árulta el Lando Norrus a The Independent-nek.