Ezen a hétvégén még csak Franciaországba látogatott az F1. Jövő hétvégén viszont már a magyar pályán bőgnek fel a motortok. Megkérdeztünk pár pilótát, hogy mit várnak a Magyar Nagydíjtól.

Az új autókkal először látogat el a mezőny a Hungaroringre. Az F1-es csapatokat megkérdeztük, hogy most mit várnak a szűk, kanyargós pályától a Magyar Nagydíjon: lehet-e majd előzni?

Mi egy kicsit már a Magyar Nagydíjra is kitekintünk. Még akkor is, ha ezen a hétvégén még csak Franciaországban versenyezhet az F1 mezőnye. A sajtótájékoztatón emlékeztettük is erre a versenyzőket. A Hungaroring hagyományosan szűk, kanyargós, nagy kihívást jelentő pálya, ahol kevés az előzési pont, nehéz legyűrni a másikat, de ennek ellenére rendszeresen izgalmas, élvezetes versenyeket láthatunk. Vajon a pilóták miként várják a 37. Magyar Nagydíjat?

Országos zenés magazin

“Szerintem mindig izgalmas Magyarországon versenyezni. Maga a verseny nem túl izgalmas, mert nem könnyű előzni és szerintem idén is ez lesz majd. Lehet, hogy kicsit javul a helyzet az új autókkal. Most is arra számítok, hogy nehéz lesz előzni. Egyszerűen ilyen a pálya. Nagy kihívást jelent egyébként. Tavaly nagy hőség volt és most is ez valószínű, ami tovább nehezíti a helyzetet.”- árulta el Sebastian Vettel. Charles Leclerc szerint trükkös lesz.

“Nem várok nagy változásokat. Szerintem ezekkel az autókkal sokkal jobban lehet követni a másikat, de ez főleg a gyors kanyarokban igaz.
A lassúakban nincs nagy különbség és Magyarországon főleg ilyenek vannak. Trükkös lesz…….”- árulta el Charles Leclerc. Lewis Hamilton szerint a magyar pályán könnyebb lesz idén előzni. Idén alapvetően ezt látjuk mindenhol, a Hungaroring pedig egy nagyszerű pálya egy fantasztikus városban. Alonso szerint a magyar pálya nem is annyira lassú.

“„Régen az volt, lassúnak számított. Az elmúlt öt-hat évben ugyanezek a kanyarok már inkább közepes tempójúnak számítanak és az autók nem szenvednek annyira. Szerintem jó móka lesz, idén közelebb mehetünk az előttünk lévőhöz, remélhetőleg több akció lesz majd a futamon, mint korábban.”- árulta el Fernando Alonso.

Francia Nagydíj pénteki programja:

10:40-11:10 
W Series, szabadedzés
11:35-12:20  Formula-2, szabadedzés
13:30-18:00  ETCR, első-negyedik szabadedzés
14:00-15:00  Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)
17:00-18:00  Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)
18:30-19:00  Formula-2, időmérő (M4 Sport)
19:25-19:55  W Series, időmérő
22:30-01:00  IndyCar, szabadedzés