Kora délután, 13:00 órakor vette kezdetét a harmadik szabadedzés Franciaországban. A nyári melegben egy órát edzhettek a pilóták. Max Verstappen futott a leggyorsabb kört.

Pénteken az első edzést Leclerc, a másodikat Sainz nyerte. Verstappen szombaton az élre állt. A holland 1:32,272-es legjobb ideje 0,354 másodperccel volt gyorsabb, mint a második Carlos Sainz-é. Charles Leclerc a harmadik legjobb időt autózta. A monacói pilóta 0,637 másodperccel kapott ki Verstappen-től. Lewis Hamilton a negyedik, Sergio Perez ötödik és George Russell a hatodik helyen végzett.

Verstappen és Perez a lágy gumikkal nyitotta meg az edzést. Sainz a közepes, Leclerc a kemény gumikkal gurult a pályára. A Ferrari már a versenyre készült. Hamilton első gyors köreiben 1,7 másodperccel maradt el Verstappen idejétől. Hamilton-al el közölte a csapat és a hétszeres bajnok így reagált: “Jézusom”

Nagy csoda azonban nem történt, messze voltak időben a leggyorsabb autóktól. Húsz perc után Leclerc forgott meg csúnyán, miután váratlanul kitört a Ferrari hátulja az egyik kijáraton, azonban az autó nem sérült, de az új szett keményeket szépen leradírozta a monacói, így ez még hátrányos lehet a számára. Sainz az edzés felénél feljött a második helyre. Hamilton is próbálkozott egy éles körrel, de a hétszeres világbajnok az első lila szektora után nem tudta tartani a tempót. 5 tizeddel elmaradt a lágyakon Verstappen közepeseken futott idejétől.

Az utolsó tíz percre a két Red Bull is felpakolta a lágy keverékeket. Leclerc jelezte, hogy a második körre teljesen vége lett az abroncsainak és nem érti, hogy miért. Tegnap két gyorskörre is képes volt a Ferrari a lágyakon. Verstappen első helyét nem fenyegette semmi és senki. A szombat eddigi csalódása a két Aston Martin. Stroll és Vettel abszolút sereghajtóvá vált.

Eredmény:
1 1 Max Verstappen RED BULL RACING RBPT
2 55 Carlos Sainz FERRARI
3 16 Charles Leclerc FERRARI
4 44 Lewis Hamilton MERCEDES
5 11 Sergio Perez RED BULL RACING RBPT
6 63 George Russell MERCEDES
7 14 Fernando Alonso ALPINE RENAULT
8 23 Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES
9 4 Lando Norris MCLAREN MERCEDES
10 22 Yuki Tsunoda ALPHATAURI RBPT
11 3 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES
12 6 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES
13 10 Pierre Gasly ALPHATAURI RBPT
14 77 Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI
15 24 Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI
16 20 Kevin Magnussen HAAS FERRARI
17 31 Esteban Ocon ALPINE RENAULT
18 18 Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES
19 47 Mick Schumacher HAAS FERRARI
20 5 Sebastian VettelASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES