Lewis Hamilton a hetedik helyről várhatta a 70 körös Magyar Nagydíjat. A brit pilóta kihasználta a Ferrarik botlását és a második helyen intették le.

Lewis Hamilton talán bele sem mert gondolni abba, hogy a futam után a második helyen intik le. A brit remekül teljesített a 70 kör során, és a pole-ból induló George Russellt is megelőzte. A leintés után megköszönte csapatának a kemény munkát. Szerinte a nyári szünet után felvehetik a versenyt a Ferrarikkal és a Red Bull-al.

“Őszintén szólva nem tudom, miért volt olyan nehéz az eleje. Szenvedtem, nem voltam benne biztos, hogy utol tudom érni az előttem lévőket, de lassacskán ráéreztem az egyensúlyra, és a rajtom is remekül sikerült. Sajnálom George-ot. A többieknek még mindig van némi előnyük velük szemben. Azonban egyértelműen közelebb kerültünk hozzájuk. Csodás érzés úgy elmenni a szünetre, hogy tudjuk, képesek vagyunk ilyesmire, és a második félévben talán még ennél is többet hozhatunk majd ki az autóból. Kicsivel jobban működött az autónk. Nem tudom megmondani, pontosan miért, de hálás vagyok érte. A végén még abban reménykedtem, hogy esni fog. Akkor talán kihívás elé állíthatom Maxot, de már elfogytak a körök. Ha jobban sikerült volna az időmérőm, akkor talán győzhettünk volna. Kétszer állhattam a második helyen. Egymás után. Óriási dolog. Köszönöm a nézőknek az elképesztő támogatást……”- mondta Lewis Hamilton.