Jean Alesi felszólította a Ferrari szurkolókat, hogy álljanak ki az olasz csapat mellet. A maranelloi szurkolóknak is üzent. Alesi szerint a nehéz napokon is ki kell állniuk a Ferrari mellett. A kritika nem vezet semmi jóra.

A Tifosi elég csalódott volt az elmúlt hetekben. Egyre jobban úgy tűnik, hogy idén sem szerzik meg a bajnoki címet. A történelem gyakran ismétli önmagát.

Az után Charles Leclerc vezette az egyéni pontversenyt. 34 pontos előnye volt. A nyári szünet úgy kezdődött el, hogy Leclerc hátránya 80 pont. Még megnyerheti a bajnoki címet, de ehhez a Red Bull-nak nagyon sok pontot vesztenie kell. A Ferrari csak önmagát okolhatja. A rossz stratégiai döntések és az autó meghibásodása vezetett ahhoz, hogy lassan búcsút vehetnek a 2022-es bajnoki címtől is. Leclerc emiatt 32 pontot vesztett ilyen jellegű hibák miatt.

A Ferrari legutóbb Magyarországon hibázott. A csapat rossz gumit tett fel Leclerc autójára. Az első helyet ismét bukták. A hatodik helyen zárt Leclerc. Nem tudták kihasználni azt sem, hogy Verstappen a 10. helyről rajtolt. Alesi szerint nem szabadna kritizálni a Ferrarit. A szurkolóknak nehéz időkben is a csapat mellett kellene állni. Alesi a Corriere della Serának így nyilatkozott:

“Az az év olyan, mint egy hullámvasút. Fokozza az érzelmeket és az indulatokat. Magyarországra gondolok. Még a stratégia előtt is voltak hibák. A Ferrariról szóló kritikák nem tesznek jót a szurkolóknak és a csapatnak sem. Elemezhetnénk a futamot, de erre semmi szükség. Én inkább mindenkit arra ösztönöznék, hogy szurkoljon. Ne romboljatok. A negatív dolgok nem vezetnek semmi jóra. Támogatunk kell a Ferrarit, mert minden egyes versenyég után szenvednek.”- üzent a Ferrari szurkolóknak Jean Alesi.